A forradalomtól a rendszerváltásig (1956–1989)


Adamovich László munkaviszonya 1956. november 4-én szűnt meg, amikor a forradalom eltiprása miatt a kar oktatóinak többsége és a hallgatóság zöme nyugatra távozott. Az oktatást azonban folytatni kellett. Az itthon maradottak felosztották maguk között a tantárgyakat és igyekeztek a félévet folytatni. Az oktatóhiányt úgy a főiskola úgy oldotta meg, hogy a gyakorlatban kimagasló eredményeket elért szakemberekből pótolták a hiányokat. A tanszék vezetője ekkor Pankotai Gábor, a tanszék neve Erdészeti Szállítástani Tanszék lett.
Pankotai Gábor radikálisan átalakította a tananyagot. A műszaki fejlődésnek megfelelően megerősítette az erdészeti útépítés súlyát, jól felmérve a tehergépkocsis szállítás előnyeit és rohamos térnyerését. Megszüntette az akkor már stagnáló erdészeti vasútépítés oktatását, korszerűsítette az erdőgazdasági sodronykötélpályák anyagrész tartalmát. Gyakorlati tervezői tapasztalatai alapján korszerűsítette az erdészeti utak tervezését. Ennek oktatását később Rácz Józsefre bízta, aki a hallgatói gyakorlatok számára több kiadást megért úttervezési útmutatójával a gyakorlati szakemberek körében is általánosan használt jegyzetet készített. Az erdészeti útépítés témakörének gondozását Herpay Imre látta el, aki a talajmechanikával, az erdészeti útpályaszerkezetekkel és a talajstabilizációk fejlesztése területén ért el kimagasló eredményeket. Az erdészeti szállítástan témakörét Pankotai megtartotta magának.
1965-ben megjelent az Erdészeti szállítástan című kézikönyv, amelyet „A Földművelésügyi Miniszter az Erdészeti és Faipari Egyetem hallgatói részére tankönyvként engedélyez”. A könyv fő fejezetei az erdőgazdasági utak tervezése, építése és üzemben tartása, az erdőgazdasági anyagmozgatás tervezése és költségszámítása, az erdőgazdasági sodronykötélpályák, az erdészeti szállítás munkafolyamata, az erdei feltáróhálózat kialakítása. A tanagyagban az erdészeti útfenntartás ismertetése hiányzik, mert ebben az időszakban a súlypontot az új utak létesítése (tervezése, építése) jelentette. A kialakult helyzetet már 1956-ban Zágoni István a következőképpen jellemezte: „új utjainkat építjük és mögöttünk a megépítettek leromlanak.” Ennek okát abban látja, hogy „útjaink fenntartására, bár szokványos és szervezetlen (költség) felhasználás volt, nem tudjuk kimutatni, hogy milyen eredménnyel fordítottunk.” Majd megállapítja, hogy „az útfenntartás megfelelő szervezete sincs kiépítve.” (Zágoni, 1956.) A feltáróhálózatok kialakításának problémájával is csak röviden foglalkozik a tankönyv. Abban az időben az erdőfeltárási alapterveket az ERDŐTERV-ben egy önálló tervező csoport készítette, a tervezés részletes ismertetése nem épül be a tananyagba. A tankönyv, kiegészítve a korábban említett úttervezési útmutatóval a műszaki területen dolgozó erdőmérnökök számára évekig alapvető forrásmunka lett.
A hatvanas évek közepén a tanszékre került az erdészeti vízgazdálkodás témájának oktatása. A tananyagot Pankotai Gábor állította össze, amelyet nyugdíjba vonulása után Rácz József oktatott tovább.
A hatvanas évek végén a tanszéket megbízták „A mezőgazdasági és erdészeti utak és úthálózatok fejlesztése” című kutatás-fejlesztési célprogram vezetésével. A program két részből állt: dolgozzon ki egy módszert az optimális mezőgazdasági úthálózatok kialakítására, tegyen javaslatot a különböző mezőgazdasági termelési ágazatokban a kedvező útsűrűségre, illetve dolgozzon ki egy tervezési, méretezési segédletet a mezőgazdasági útpályaszerkezetekre, valamint javasoljon új, költségtakarékos pályaszerkezeteket. A kutatás témavezetője Herpay Imre volt, aki súlypontosan a hálózattervezési résztémát gondozta. A kísérleti út témába a tanszék minden dolgozója részt vállat, annak mindennapi ügyintézését Kosztka Miklós tanszéki mérnök végezte.
A kísérleti útprogram NDK kooperációban folyt. A hazai kísérleti út mellett az NDK-ban két kísérleti út valósult meg. Mindegyik út más-más altalajon épült. A hazai kísérleti úton 76 féle különböző pályaszerkezet leromlási folyamatát lehetett vizsgálni műforgalom hatására. A kísérlet sajnálatos módon a kutatási téma pénzügyi támogatásának megvonása miatt a pályaszerkezetek tönkremenetele előtt befejeződött. A konkrét eredmények elmaradása ellenére a kutatás ezen részében dolgozók jelentős ismereteket szereztek a nagyminta kísérletek szervezésében, valamint az útállapot felmérésének és értékelésének területén.
A mező- és erdőgazdasági úthálózatok fejlesztése kutatási téma eredményei mindkét területen éreztették hatásukat. Kezdetben az erdészeti úthálózatok kialakításán szerzett tapasztalatok hatottak a mezőgazdasági szakterületre, később az itt elért eredmények hatottak vissza az erdőfeltárás elméletének fejlesztésére. Mindkét területen az volt a kérdés, hogy közgazdasági értelemben mi az optimális útsűrűség, aminek kiépítésére törekedni kell. A szocialista tulajdonviszonyok között a kérdést csak közgazdasági alapon vizsgálták, ugyanis a hálózat kialakítását nem befolyásolták a tulajdonviszonyok, illetve a természet- és környezetvédő mozgalmak sem véleményezték azt.
Pankotai Gábor nyugdíjba vonulása után a szállítástan oktatását Herpay Imre vette át. Kutatásainak súlypontja is ilyen irányba tolódott el, amikor az erdészeti szállítás, erdőfeltárás és az erdőhasználat összefüggő fejlesztését vizsgálta. Az 1980-as évek közepére a fejlesztések eredményként kialakult a komplex fakitermelési-erdőfeltárási tervezési módszer. Ennek lényege az volt, hogy a fakitermeléseket és a feltáróhálózat bővítését (az erdészeti útépítéseket) össze kell hangolni, a fakitermeléseket az út környeztében kell koncentrálni. A közgazdasági szempontból helyes elméletre alapuló eljárás azonban az egyre erősödő természetvédelmi csoportok elmarasztaló kritikájának kereszttűzébe került.
Az egyetem belső feszültségeinek megoldása érdekében 1978-ban az intézmény vezetését Kecskés Sándorra bízták. Mivel rektor csak az lehetett akinek tanszéke is van, a kinevezendő rektor tudományos munkája a vasúthoz, mélyépítéshez kapcsolódott, ezért számára kézenfekvő volt, hogy az Erdészeti Szállítástani Tanszéket kapja meg. Herpay Imrét akkor áthelyezték a korábban megüresedett Erdőhasználattani Tanszékre azzal az indokkal, hogy az jobban megfelel pillanatnyi kutatási témájának. Herpay Imrével együtt az erdészeti szállítástan című tantárgy is átkerült az Erdőhasználattani Tanszékre.
Az Erdészeti Szállítástani Tanszéken az úttervezés, útépítés és vízgazdálkodás témájú tantárgyak maradtak. Az oktatást Kecskés Sándor, Rácz József és Kosztka Miklós folytatta. Ebben a periódusban megszülettek az erdészeti útépítéstan jegyzetei, amelynek I/A kötete az utak tervezésével, I/B része a talajmechanika alapjaival, II/A kötete a földművekkel, II/B kötete a műtárgyakkal, útpályaszerkezetekkel, vasúti alapfogalmakkal foglalkozik.
Ez az az időszak, amikor a tanszék szoros kapcsolatokat alakított ki az erdőgazdaságokkal. A hirtelen megnőtt útépítési lehetőségek, a lecsökkent tervezési kapacitások miatt a tanszék egyre több úttervezési megbízást kapott. A tervezési munkákból befolyt bevételekből a más forrásból nem finanszírozott erdészeti útügyi kutatásokat lehetett működtetni. Ezzel kialakult, egy vállalkozó szemléletű tanszéki munkacsoport, amelyik kutatási eredményeit a gyakorlat felé értékesítette.
Kecskés Sándor rektori megbízatása 1982-ben lejárt és visszatért a BME Vasútépítési Tanszékére. A tanszék vezetője ismét Herpay Imre lett. A korábbi elképzeléseknek megfelelően ekkor az Erdészeti Szállítástani Tanszéket és az Erdőhasználattani Tanszéket, Erdőhasználati és Erdőfeltárási Tanszék néven egyesítették. A tanszékek más-más épületben helyezkedtek el, a tananyag és a kutatási területek között átfedések nem voltak. A tanszék vezetését 1984-ben Rácz József vette át Herpay Imrétől, aki nyugdíjba vonult. Az egyetem vezetése a Környezetvédelmi Tanszék új helyének a volt Erdőhasználattani Tanszék helyiségeit jelölte ki, de helyette nem ajánlott fel szobákat az ott dolgozóknak. A nem éppen demokratikusan előkészített költözést csak úgy lehetett megoldani, ha a volt Szállítástani Tanszék szobáinak egy részébe és az 5. tanterem végének leválasztásával a kollégáknak helyet biztosítanak. Az Erdőhasználati és Feltárási Tanszék ezzel egy fedél alá került. Időközben kialakították az Erdészeti Műszaki Tanszékcsoportot, amelynek másik tagja az Erdészeti Géptani Tanszék lett. Ezeknek a kényszerű összevonásoknak nem volt eredménye sem az oktatás, sem a kutatás területén, mivel nem alakultak ki korábban közös témák, amelyek közös művelésére alulról jövő kezdeményezések jeletek volna meg. A főként személyi ambíciókat kiszolgáló formáció a gyakorlatban nem működött.
Az erdőfeltárás témakörét az erdőhasználattani csoport művelte, súlypontosan a szállításszervezés témakörén keresztül. Az erdőfeltárás és erdészeti úttervezés műszaki kérdéseivel az erdőfeltárási-útépítő csoport foglalkozott. A kutatás súlypontja ekkor az útfenntartás korszerű rendszerének kialakítása volt, Kosztka Miklós vezetésével. Ennek eredményeként hat erdőgazdaság mintegy 1000 km hosszú úthálózatára elkészült az állapotértékelésen alapuló útfenntartási rendszer, megteremtve a tudatos útfenntartás lehetőségét. Az 1980-as évek végén megjelenő személyi számítógépek elterjedésével a korábban fejlődésében megtorpant számítógéppel támogatott úttervezés újabb lendületet kapott. Ennek gondozását Péterfalvi József kezdte el.