Modrovich Ferenc

Modrovich Ferenc

erdőmérnök, szakíró, egyetemi tanár
(Magyaróvár, 1887. április 2. – Sopron, 1947. július 15.)


1887. április 28-án született Magyaróvárott. 1905-ben érettségizett és iratkozott be a selmecbányai Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskolára. Főiskolai tanulmányai kezdetén kitűnt kiváló matematikai képességével és a fizika mechanikai ága iránti készségével. Érdeklődése középpontjába már ekkor az erdészeti szaktudományok közül a faanyagok szállításával összefüggő műszaki problémái érdeklik. 1909-ben befejezte főiskolai tanulmányait, 1911. október 31-én erdőmérnöki oklevelet szerzett.
1909. október 13-án a Felvidéken, a Besztercebányai m. kir. erdőhivatalhoz kapott beosztást, mint m. kir. erdőmérnök-gyakornok. 1912. november 11-én áthelyezték Erdélybe, a Besztercei m. kir. erdőigazgatósághoz. Ott dolgozott két éven át, az első világháború kitöréséig. 1914 augusztus 1-én bevonult katonának. A háborúnak mind a négy évét végigharcolta.
1918. november 20-án berendelték, majd 1921. február 5-én áthelyezték Budapestre a Földművelésügyi Minisztérium erdészeti műszaki ügyosztályára. Ott rövidesen megbízták az akkoriban problematikussá vált szinvavölgyi erdei vasút végleges terveinek kidolgozásával és a vasút megépítésével. Ezen dolgozott 1919-1923-ig. Az alsó-hámori Mélyvölgyet viadukttal átvágta, s ezzel a problémát, amely mások számára megoldhatatlannak tűnt, megoldotta. Ezzel a munkájával országos hírnévre tett szert.
Trianon és az ország nagy részének, az erdős Kárpátoknak elvesztése után a megváltozott helyzet új követelményeket támasztott az erdészeti felsőoktatással szemben. Ezért a Sopronba átköltöztetett Főiskolán 1923-ben jelentős átszervezést hajtottak végre. Ennek során Kaán Károly javaslatára 1923 közepén őt is áthelyezték Sopronba, az Erdészeti Kutató Intézethez, és megbízták a Főiskola Út- és Vasútépítéstani Tanszékének vezetésével. 1923. december 22-én pedig át is helyezték a Főiskolához és kinevezték főiskolai rendkívüli tanárnak. Négy évvel később, 1927. április 14-én már főiskolai rendes tanárrá, majd a Főiskolának 1934-ben a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemhez, annak Bánya-, Kohó,- és Erdőmérnöki Karaként történt csatolása után, 1938. július 18-án egyetemi nyilvános rendes tanárrá nevezték ki.
A Beszterce-völgyi erdei vasút tervezése és építése emelte őt fiatalon az ország elismert erdőmérnökévé. A gyakorlatban alkalmazta és továbbfejlesztette a keskeny nyomtávú erdei vasútépítés elveit.
Kezdettől fogva három tantárgyat kellett oktatnia. Alapozó tantárgyként a Mechanikát, amelyet később Tartók Statikájának, majd Alkalmazott Szilárdságtannak neveztek. Fő tantárgyként pedig a Víz- és Hídépítéstant, valamint az Út- és Vasútépítéstant, melynek tárgykörét később Erdészeti Szállítóberendezésekre bővítették. A tudományos alapok megadása mellett elsősorban gondolkodásra nevelt.
A talajmechanika növekvő gyakorlati jelentőségét felismerve, 1944-ben előrelátóan az első talajmechanikai laboratóriumot is berendezte.
Három nehéz időszakban vállalt vezető szerepet, amikor az 1932/33 és az 1933/34. tanévben a Főiskola Erdészeti Osztályának, az 1941/42. és az 1945/46. tanévben pedig a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Karának dékánjává választották.
Jelentős harcot folytatott az erdőmérnökök műszaki képesítésének elismertetéséért. Elsősorban neki köszönhető, hogy az okleveles erdőmérnököket nem csak az erdészet, hanem a közlekedés, az út-, vasút- és kötélpálya tervezés és építés területén, és másutt is, jól képzett, gyakorlati ismeretekben felkészült mérnököknek ismerjék el.
Sopronban, 1947. július 15-én bekövetkezett haláláig rendkívül nagy energiával, lelkiismeretességgel és szeretettel dolgozott az erdőmérnöki hivatás elismertetéséért.