Az erdőfeltárás oktatásának története


Az erdőfeltárás oktatásának fejlődése nem vonatkoztatható el az erdőgazdálkodás fejlődésétől, az abban bekövetkező változásoktól és a hozzá kapcsolódó erdészeti tudományok fejlődésétől. Ugyancsak befolyásolja a változásokat a mindenkori műszaki fejlettség és fejlődés, a közgazdasági környezet és a történelem sorsfordító eseményei. Ezek a hatások az oktatásban és a tudományos fejlesztésekben mindig egy-egy szintetizáló személyiségen keresztül jelennek meg és határozzák meg a változásokat, a fejlődés irányát.
Addig, amíg az erdő olyan nagy területeket borított, hogy a társadalom az erdő javait közvetlenül tudta felhasználni, nem beszélhetünk erdőgazdálkodásról. A természet emberi beavatkozás nélkül maga végezte munkáját és az erdős rengetegben az ember rendszertelenül használta az erdő által megtermelt javakat. Ebben az időszakban természetesen még nem volt erdőgazdálkodás, nem volt szükség az erdészeti tudományra és speciális erdészeti szakemberre, akinek kiképzésére oktatási intézményt kellett volna működtetni.
Amikor azonban az árutermelés fejlődése megindult és általánossá vált, megváltozott az erdő szerepe a társadalomban. Az ipar és a bányászat fejlődése mind több faanyagot igényelt. A nagytömegű erdőirtások káros következményei ráirányították a közhatalmak figyelmét az erdők konzerválásának fontosságára, valamint az erdők társadalmat szolgáló átfogó jelentőségére. Ettől az időponttól vált szükségessé az erdők tudatos kezelése, az erdők hasznainak közgazdasági értékesítése, vagyis az erdőgazdálkodás, ami maga után vonta a képzett erdészeti szakemberek iránti igényt, ennek következtében az erdészeti tudomány oktatását, végül az erdészeti tudomány kialakulását és fejlesztését.
Az erdőgazdálkodónak azonban nem csak az erdők konzerválása lett a feladata, hanem gondoskodni kellett a megtermelt faanyag értékesítéséről is. Addig amíg a tulajdonos csak kis mennyiségű fát hasznosított erdejéből a faanyag szállítása nem jelentett különös problémát. Attól kezdve azonban amikor a fa az árutermelés folyamatában bekapcsolódott, már a piaci szabályok, a verseny, az értékesíthetőség vált meghatározóvá. Ennek igényei és a megnőtt mennyiség felvetette a faanyagszállítás hatékonyságának problémáját. A fának, mint árúnak fontossá vált az ára. A faanyag keletkezési helye és a felhasználók azonban nem azonos földrajzi térségben helyezkedtek el, ezért a viszonylag kis értékű fát nagyobb távolságra kellett szállítani. A faanyag árának szinten tartása érdekében ezért a tudatos erdőgazdálkodás kezdete óta folyamatosan törekedtek mindenkor a szállítási költségek csökkentésére. Az erdőgazdálkodásnak innen kezdve már nem csak az erdő biológiai értékeinek közvetlen megőrzését kellett biztosítani, hanem meg kellett valósítani a faanyag károsodás és veszteség nélküli szállítását is. Ezt a műszaki feladatot támogatja az erdőfeltárás, amelynek egyes részei az erdőhasználat, az erdészeti szállítás és végül magában az erdőfeltárás tudományterületeiben jelenik meg.
Amikor az erdőfeltárás oktatásának történetét akarjuk bemutatni, akkor először az erdőfeltárás fogalmát kell rögzíteni. Az erdőfeltárásra éles definíciót adni nem lehet, azt csak körülírva, életlen definícióval lehet megfogalmazni.
A korai erdészeti szakirodalmat tanulmányozva az erdőfeltárás alatt – bár ezt a fogalmat még nem használták – a faanyag szállításának problémájával foglalkozó szakterületeket foglalhatjuk össze. Ebbe a témakörbe a szállítás eszközei és a szállító pályák összessége tartozik, amely utóbbiak gyakran nem tudatos tervezések eredményei voltak, hanem a természetes adottságok kihasználását jelentette.

A mai korszerű megfogalmazás szerint:
„Az erdőfeltárás fogalomkörébe soroljuk mindazokat a szállítópályákat, eszközöket, berendezéseket és tevékenységeket, amelyek azt a célt szolgálják, hogy az erdő egyes részei megközelíthetők legyenek és ezáltal:
  • a természetközeli, többcélú erdőgazdálkodáshoz szükséges anyagokat, eszközöket, személyeket az erdő különböző részeihez el lehessen juttatni;
  • az erdőgazdálkodás termékeit elő lehessen állítani és azokat a megtermelés helyétől az elsődleges fogyasztóhoz el lehessen juttatni;
  • a közjóléti szolgáltatások és immateriális javak a társadalom számára széles körben elérhetők legyenek,
  • a védelmi feladatokat el lehessen látni úgy, hogy a talaj, a faállomány és táj a lehető legkisebb mértékben károsodjon.”

(Kosztka 2000.)


Az erdőfeltárás története végeredményben tehát a kimondottan az erdőhasználathoz kapcsolódó faanyagmozgatástól a jelen követelményeknek megfelelő életlen definícióhoz való eljutás története.